Szerző arhívum: Antal Katalin

Esküvői Videók

Esküvői Videók

Lehet házasságot kötni koronavírus idején?

Mi lesz a koronavírus időszakában a házasulandó párokkal?

Szomorúan írom a sorokat, hiszen minden jegyespárt és esküvői szolgáltatót teljesen váratlanul ért a a COVID-19 járvány rohamos terjedése.

Magyarország Kormánya 2020. március 11-én kihirdetett vészhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések hatályát, a cikk megírásának időpontjában már meghosszabbította.

A vészhelyzetre való tekintettel semmiféle táncos-zenés mulatságot nem lehet megtartani és az azt követő lakodalmat sem.

A 2020-as esküvő szezont illetőleg, egyenlőre az esküvőket csak szűk körben, kis létszámban lehet megtartani a kormányrendelet alapján.

 

Hogy mennyien lehet egyszerre jelen lenni az esküvői ceremónián, legyen szó polgári házasságkötésről vagy szertartásvezetővel tartott esküvőről, mindenhol az adott város vezetése dönti el.

Számos esküvői párommal, esküvői helyszínekkel és szolgáltatókkal történt egyeztetés során, az alábbi információkat és lehetőségeket szeretném megosztani, minden házasulandó párral!

Magyarországon a #koronavírus tetőzését 2020. május-június hónapra datálják. Amennyiben szerencsénk lesz és betartjuk a kormány által előírt óvintézkedéseket, talán a 2020. szeptemberi esküvőket meg lehet tartani.

Több mint 10 éves szakmai tapasztalatom,- a jelenlegi helyzetre való rálátásom,- és más szolgáltatókkal történt egyeztetés alapján, az alábbi lehetőséget javaslom számotokra.

  1. Keresni kell egy szimpatikus és mindenki számára megfelelő ÚJ 2021-es ESKÜVŐI IDŐPONTOT! Mindenkit arra buzdítok, hogy ne tétovázzon, hiszen a 2021-es esküvői szezon is kezd betelni, így minél előbb érdemes új időpontot lefoglalni.
  2. Az új lehetséges dátum kiválasztását követően egyeztessetek esküvői szolgáltatóitokkal, hogy szabad e még számukra az újabb kitűzött esküvői időpontot.
  3. Kössetek mindenkivel az új lefixált időpontra szerződést.
  4. Tájékoztassátok az új kitűzött dátumról a násznépet.
  5. Ne csüggedjetek, hiszen erre az embert próbáló helyzetre senki sem volt felkészülve.

A Koronavírus terjedését egyenlőre nem lehet tudni, hogy milyen mértékben lehet megfékezni, megállítani. Bízom benne, hogy a felelősségteljes társadalmi összefogás eredményeként Magyarországon is mielőbb visszaáll a társas érintkezés és a közösségi színterek mindennapi platformja.

Egy kis lélekemelő gondolat!

„Amikor a változás szelei fújnak,
a kétkedők falakat húznak,
az optimisták vitorlákat!”

Az élet nem áll meg, csak újra kell tervezni az adott helyzetben a meglévő lehetőségeket.
Nem kell senkinek elkeseredni, hanem pozitívan gondolkodni és step by step lépni előre!

A kormányrendelet aktuális döntéseit és a változásokat a https://koronavirus.gov.hu hivatalos oldalán lehet nyomon követni és kötelező érvényű irányadó magatartásnak tekinteni.

Mindemellett a legfontosabb, hogy legyünk türelmesek, segítőkészek és szeretetteljesek egymással nap mint nap!

Amennyiben felmerülő kérdésetek lenne, keressetek bizalommal!

 

Áldott Húsvéti Ünnepet

“Érezni a tavaszt a levegőben,

és a szívekben ébredő szerelmeket.

Érzem én is, hogy fontos vagy nekem,

ezért küldöm ezt a versikét neked,

legyen NAGYON BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPED!”

 

 

Áldott Húsvéti Ünnepet kívánok szeretetben, örömben, egészségben, boldogságban és békességben!

A LEGJOBB 15 TIPP hogy MIT VEGYÉL FEL ESKÜVŐRE

Esküvőre készülsz te is? De nem tudod milyen ruhát és kiegészítőt viselj meghívott vendégként? 

 

Sokaknak fejtörést okoz, hogy mit vegyenek fel az esküvőre. Egyáltalán mit illik, mit nem illik viselni a nagy napon?

 

Mint esküvői szolgáltató ceremóniamesterként és szertartásvezetőként is mindig odafigyelek a megjelenésemre. Visszafogottan, decensen, de mégis elegánsan érkezem. Viszek magammal váltóruhát és cipőt is, felkészülve a váratlan helyzetekre.

 

Vegyük sorra, mi az, amit nem illik felvenni egy esküvőn a szokások alapján. És vegyük sorra azt is, hogy mi az, amire érdemes odafigyelni a megjelenést illetőleg a nagy napon.

 

 

  1. FEKETE – Az egyszínű fekete ruha, kosztüm a gyász színe, ezért érdemes valamilyen kiegészítővel feldobni, akár egy övvel, boleróval, színes nyaklánccal, karkötővel, kalappal.

 

  1. FEHÉR – Az egyszínű fehér ruha a menyasszony ruhájának színe, ezért nem illik teljesen fehér ruhában megjelenni az esküvőn.

 

  1. PIROS – A piros szín a hagyományok alapján a menyecskeruha színe, ezért nem illendő egyszínű piros ruhát viselned.

 

  1. TÚLZOTTAN KIVÁGOTT RUHA és a NAGYON MINIRUHA túlzott megjelenés.

 

  1. Érdemes megkérdezni, hogy van e meghatározott DRESS CODE, elvárt megjelenés az esküvőn. Mint például, ha egy elegáns kastélyban van az esküvő, akkor kis- és nagyestélyit, frakkot, smokingot ajánlott viselni. Egy pajta esküvőn koktélruha, laza elegáns megjelenés célszerű.

 

  1. Egy egyszerű szabású, akár egyszínű ruhát könnyen FELDOBHATSZ boleró, nyaklánc, körömlakk, erősebb smink, színes cipő, öv, kalappal egyaránt.

 

  1. FEKTESS HANGSÚLYT A CIPŐDRE, hogy mit veszel fel, hiszen a vacsoráig célszerű elegánsabb cipellőt viselni. Majd azt követően, ahhoz, hogy ne törje fel a lábad, tanácsos átcserélned egy kényelmes cipőre, hogy önfeledten tudd élvezni az esküvői bulit is.

 

  1. Figyelj oda a megjelenésedre, mert NEM ILLIK ALUL ÖLTÖZÖTTEN, például pólóban, sortban, atlétában megjelenni az esküvőn.

 

  1. Nézd meg az időjárás előjelzést, és tudakold meg, milyen helyen lesz az esküvő. Fontos, hogy TUDATOSAN KÉSZÜLJ FEL az esküvőre. Ha szabadtéren van az esküvő érdemes a napsütésre, melegre felkészülve esernyőt, legyezőt vinned magaddal. Tópartnál és víz körül, vagy akár nyitott esküvői helyszínen napközben is, de főleg este hűvös lehet, ezért fontos csereruhát, blézert, bolerót és zárt cipőt vinned magaddal.

 

  1. A KÉNYELMES VISELET rendkívül fontos, hogy ne legyél feszélyezett.

 

  1. A VÁLTÓRUHA praktikus megoldás, hiszen ha leeszed vagy beleizzadsz a ruhádba, könnyedén le tudod cserélni.

 

13.  Az esküvőn mindenki a legszebb szeretne lenni, de tanácsos megfogadni, hogy NE ÖLTÖZD TÚL A                                  MENYASSZONYT, mert mégis csak az ő megismételhetetlen nagy napja.

 

14.  Amennyiben trendi szeretnél lenni az esküvői megjelenéseddel, javaslom, öltözz össze a pároddal, így még                     stílusosabban tudtok érkezni az esküvőre.

 

15. Mindenkinek csak ajánlani tudom a felsorolt tippek mellett azt az elengedhetetlen szempont, hogy

      ÉREZD JÓL MAGAD AZ ESKÜVŐN és persze azt is, hogy LEGYÉL TE A LEGELEGÁNSABB! :- )

 

 

        

 

 

Képek forrása: Greenvelope

ESKÜVŐI TANÁCSADÓ a legjobb döntés

Nem tudod, hogyan kezd el szervezni az esküvődet?
Elvesztél az információk sokaságában?
Szükséged lenne tapasztalt és profi esküvői tanácsadóra, mentorra?
Boldoggá tenne, ha személyre szabott válaszokat és ötleteket kapnál az esküvőddel kapcsolatosan?

 

Jegyespárként a legjobb döntés az esküvő szervezése előtt, ha konzultálsz, tanácsot kérsz esküvői tanácsadótól a nagy nappal kapcsolatosan.

Számtalan pár megkeres, mert nem tudják miként és hogyan kezdjék el az esküvőjük szervezését. Sok minden már készen áll a nagy nappal kapcsolatosan, amikor kiderül, hogy már rég túllépték az esküvőre szánt költségvetés keretet. Vagy teljesen elakadtak a szervezésben és izgulnak, hogy valami kimarad vagy elfelejtenek. Mindezen felül sok jegyespár a temérdek esküvői szolgáltató kínálata közül nem tud választani és azzal sincsenek tisztában, hogy melyik szolgáltatót mikor foglalják le fontossági sorrendben.

A rengeteg keresgélés, informálódás számtalan időt vesz igénybe a munka és a rohanó hétköznapok mellett.
Azok, akik megtehetik és engedi a költségvetésük esküvőszervezőt bíznak meg, hogy levegye a vállukról a szervezendő feladatokat, és a sok utánjárást.

A több mint 10 éves szakmai tapasztalatom alapján, azt mondhatom, hogy a legtöbb jegyespár saját maga szereti szervezni, kézben tartani az esküvő előkészületét. Így tud belehelyezkedni álmai esküvőjének megvalósításába leginkább. Azt kell, hogy mondjam női ceremóniamesterként, szertartásvezetőként,- és házasként, hogy teljesen megértem őket is!

A tapasztalatom alapján, nagy szükségük van a jegyespároknak az esküvők világában jártas és tapasztalt ESKÜVŐI TANÁCSADÓRA.

 

MIBEN TUD SEGÍTENI EGY IGAZÁN JÓ ESKÜVŐI TANÁCSADÓ?

 

  1. Ismeri az esküvők világát teljes mértékben, így könnyedén át tudjátok beszélni vele az elképzelt álom esküvőtöket 
  2. Számtalan jó esküvői szolgáltatót ismer, akiket tapasztalat alapján tud ajánlani számotokra
  3. Elmondja, hogy milyen lehetőséget tudnak kínálni egyes szolgáltatók, szolgáltatások, mint például anyakönyvvezető, szertartásvezető, ceremóniamester, vőfély, dj, zenekar, dekoráció, virágkötő, ceremónia, online rendelési lehetőségek, DIY stb., mely alapján el tudjátok dönteni, hogy számotokra ki és mi a legmegfelelőbb a nagy napon
  4. Összeállítja az esküvői szolgáltatók sorrendjét, akiket először érdemes lefoglalni, aztán a második és harmadik körben
  5. Tanácsot tud adni, hogy hol és mit tudtok megtalálni, megkeresni az esküvővel kapcsolatosan
  6. Fel tudja hívni a figyelmeteket az esetleges buktatókra
  7. Rengeteg ötletet, inspirációt, új trendet, hagyományt, szokást tud számotokra ajánlani
  8. Esküvői költségvetés tervezetet készít
  9. Átlátható és praktikus esküvői ütemtervet állít össze
  10. Át tudjátok vele beszélni az egész esküvőt, mely alapján az esküvői forgatókönyvet el tudjátok készíteni
  11. Számos esküvői játék, interaktív ötlet és programlehetőség van a tarsolyában
  12. Mindenről személyre szabott tanácsot tud adni, ami csak az esküvővel kapcsolatosan felmerül, felmerülhet
  13. Pénzt, időt és energiát spóroltok meg a szakmai segítségével, információival és a gyakorlati tanácsaival egyaránt

 

Esküvői tanácsadó-mentor

Ne pazarod a drága időt, merj te is tanácsot kérni tapasztalt esküvői tanácsadótól, mentortól.

Hidd el, többszörösen megtérül a segítsége!

Boldogságos és nyugalommal teli esküvői előkészületet minden jegyespárnak! 

 

 

Antal Katalin

esküvői tanácsadó – ceremóniamester – szertartásvezető

 

#eskuvoitanacsado #eskuvotervezo #eskuvoimentor #eskuvorekeszulok #eskuvomtervezem #eskuvo #eskuvoiutemterv #eskuvoiforgatokonyv #eskuvoszervezes #jegyespar #brilleskuvo #antalkatalineskuvoitanacsado #eskuvomszervezem #eskuvorekeszulok #eskuvotervezo #eskuvoikoltsegvetestervezo #szemelyreszabotttanacsadas  

Velem és általam lesz tökéletes az esküvőd!

  • ANTAL KATALIN

    +36 20 360 8579 info@brilleskuvo.hu
  • 1

Kereső